MENÜ
Minden, ami egészség!
Független TIENS Tanácsadó Honlapja!
Az Árlistában feltüntetett árat kell nézni!

A Kínai Orvoslás diagnosztikája


image

  • Megtekintés
  • Meghallgatás-megszaglás
  • Megtapintás
  • Kikérdezés

 


A Kínai Gyógyászat nem alkalmaz a nyugati orvoslásban használatos elektromos berendezéseket, gépeket, műszereket, képalkotó diagnosztikai eljárásokat. Erre természetesen nem is lett volna módja az elmúlt évezredek során. Ezzel szemben azon az egyszerű, de igaz elven nyugszik, hogy minden belső fizikai vagy energetikai elváltozás valamilyen nyom formájában a fizikai testen kívülről is látható, érzékelhető. A Kínai Diagnosztika tehát alapvetően holisztikus, azaz a teljes embert (fizikai, érzelmi és mentális diszpozíciókat egyaránt figyelembevevő) áttekintő elemzést és megfigyelést tesz szükségessé, pontosan meghatározott  rendszerező elvek szerint.

Megtekintés

Adott szempontok szerint a fizikai test bizonyos részeinek (nyelv, fül, köröm, haj, bőr, stb) elváltozásait vesszük szemügyre. Pontokat, kitüremkedéseket, elszíneződéseket keresünk, melyek helye, alakja, színe fontos információkat hordoz.  Ezen kívül megfigyeljük a beteg mozgását, stílusát, általános attitűdjét. A megfigyelés már a beteg megjelenésekor, a bemutatkozáskor elkezdődik.

Meghallgatás -Megszaglás

A meghallgatás lényege a hanghordozás, beszédstílus, légzés figyelmes meghallgatása. Ezekre egy ügyes Kínai Terapeuta már az első pilanatokban odafigyel. Az esetleges dadogás, hadarás, vagy éppen lassú, vontatott beszéd, a magas vagy épp túl mély hang,  éles hanghordozás vagy zavaros beszéd, mind mind fontos információkat hordoznak a testben zajló folyamatokról. A megszaglás során a kilélegzett levegő, a bőr, izzadtság stb. megszagolására koncentrálunk.

Megtapintás

A megtapintás elsősorban a pulzus megtapintását jelenti. Ennek semmi köze a nyugati orvoslásban is ismert pulzustapintáshoz. A Kínai Diagnózis felvételében a pulzus alapvető jelentéssel bír a Belső Szervek illetve Szervrendszerek egyensúlyi állapotának meghatározásában. Mind a bal, mind pedig a jobb kézen tapintjuk az orsócsonti verőeret (arteria radialis) egyszerre három ujjal, és tesszük ezt egyszer felszínesen (superficiálisan), egyszer pedig mélyen (profundusan). Ezek eredménye csuklónként tehát 3*2 =6 pont elemzése. Igy összesen 12 pontot tapintunk meg a két  kézen. Az ujjainkkal érzékeljük a vér áramlásának minőségét, tehát elsősorban nem a pulzusszámot! (bár természetesen annak is van jelentősége) Minden tapintott pontban a véráram minőségét egy átgondolt és szabályozott ismérvrendszer alapján, kínai megnevezésekkel leírva jegyezzük fel. Magyar fordításban ezek az ismérvek úgy hangzanak, mint pl. "feszült, pattanó, lopakodó, húrszerű, stb.

A 12 pontban végzett megfigyelés tehát a 12 fő Belső Szervrendszer állapotát tükrözi! A pulzus megtapintása mellett sok terapeuta használja még a has tapintását, azaz a hasdiagnosztikát is.

Kikérdezés

A kikérdezés során pontosan meghatározott kérdéseket teszünk fel a beteg étkezési, alvási, érzékelési, stb. szokásairól, azok megváltozásáról. A kérdések lefednek minden olyan területet, melyek hasznos információkat hordozhatnak a diagnosztika szempontjából. Legfontosabb mindig a habituális változások keresése. Azaz arra koncentrálunk, hogy a beteg szokásai, ízlése, vágyai változtak e, és ha igen, a változás hogyan köthető össze a betegség megjelenésével, kialakulásával.

Mindezen információkat összegyűjtve azokat egy jól meghatározott rendszerbe, szisztematizált,  meghatározó paradigmákon nyugvó rendező elvek környezetébe helyezzük, maga a végeredmény pedig a Kínai Diagnózis.

Asztali nézet